Sziasztok!
Hát ez a pillanat is elérkezett.... megnyitja kapuit az első blogom!
Még nem nagyon próbálkoztam ezzel az írás dologgal úgyhogy nem ígérhetek semmit. Nem tudom milyen lesz, nem tudom milyen gyakran lesz rész de minden tudásomat és ihletemet beleadom ebbe a sztoriba.
Szóval a részek gyakorisága: Attól függ, hogy látom-e, hogy mennyire érdekel titeket a sztori szóval pls komizzatok! Nem tudok semmit ígérni de megpróbálok minél többet írni.
A prológus alapján eldönthetitek, hogy olvassátok-e tovább vagy nem ezt az általam írt történetet. Ha idetévedtél és tetszett az amit írok akkor iratkozz fel, komizz vagy esetleg ajánld a barátaidnak!
Jó olvasást! Remélem tetszeni fog!
By Emi
Sötét van. Mindenhol csak feketeség vesz körül. De nem az a félelmetes sötét, inkább megnyugtató. Hol vagyok? Biztos meghaltam. De hogy? És miért? Mintha a távolba fényt látnék. Lassan elindulok az egyetlen fényforrásom felé. Ahogy közeledem egyre nagyobb és nagyobb lesz. Talán egy lámpa? Vagy a messzi-messzi nap? Nem, semelyik. Ahogy odaértem két ajtót pillantottam meg. De melyik a jó ajtó? És miért van két ajtó a nagy semmi közepén? Egyáltalán ÉN miért vagyok a semmi közepén? Mind a két ajtó ugyanolyan. De melyiket válasszam. Mert választanom kell! Érzem. Lassan ráteszem a kezem a bal oldali ajtóra de ahogy hozzáérek rögtön vissza is húzom. Utálom, hogy ilyen bizonytalan vagyok. Vajon mi van az ajtók mögött? Várjunk csak. Miért is akarok én innen elmenni? Hisz olyan békés és nyugodt minden. Miért akarnám elhagyni ezt a helyet? Menned kell, nem maradhatsz itt! - mondja egy belő kis hangocska - Jólvan. Megyek. Még mielőtt meggondolhattam volna magam gyors lenyomtam a jobb oldali ajtó kilincsét és beléptem rajta. Arra számítottam, hogy valami varázslatos világba érkezem. De nem. Egy villanás és vége. Elájultam, vagy nem? Ha elájultam volna most nem tudnék gondolkozni. Fázok. Igen biztos hogy hideg van és nagyon fáradt vagyok. De mitől fáradtam el? Lassan megpróbálom kinyitni a szemem de még ez a kis dolog is nagy erőfeszítésembe kerül. Mi történt velem? Ahogy kinyílt a szemem rájöttem, hogy egy erdőben vagyok. De mit keresek egy erdőben. A nap épp most kezd felkelni így még félhomály van. De legalább látok. Lassan körülnézek és rá kell jönnöm, hogy nem csak simát egy erőben vagyok hanem nagyon is az erdő közepén. Távol a mindentől. Sehol egy ház vagy autó vagy esetleg egy ember. Nagy nehézségek árrán felálltam és rá kellett hogy jöjjek eltört a lábam vagy legalábbis kificamodott és nem tudok rá állni. Segítséget kell szereznem. Lassan bicegve elindulok az erdőben. Nem tudom hol vagyok, nem tudom miért vagyok itt és még azt sem tudom hogy jutok ki innen.
Már órák óta gyalogolok, vagy csak percek? Nem tudom az idő most nem számít csak az hogy segítséget tudja szerezni. Mikor a végkimerülés határán voltam végre megpillantottam egy kis falucskát és ez erőt adott. Meggyorsítva a lépteimet - már amennyire törött lábbal ezt lehet - bicegtem az első és legközelebbi ház felé. Éreztem, hogy mindjárt elájulok és az összes vésztartalékomat fel kellett használnom, hogy elérjem a házat. Kétségbeesetten megnyomtam a csengőt mert éreztem, hogy mindjárt elnyel a sötétség. Újra. Mikor már harmadjára csöngettem kezdtem tényleg kétségbe esni mert tudtam, hogy nem lenne erőm elsétálni a következő házik. Éreztem ahogy nehezül a szemhéjam és a lábaim kezdik feladni a szolgálatot de mielőtt végleg elnyelt volna a sötétség kinyílt a kapu és egy döbbent öregember állt előttem. Annyi erőm maradt, hogy - lehet utoljára - megszólaljak. Kérem segítsen! - suttogtam - Lehet nem is hallotta. Azt még éreztem, hogy két erős kar megtart mielőtt a földre zuhantam volna de utána semmit. Újra átjárt az a végtelen nyugalom és átadtam magam a sötétségnek.
